Összekovácsolódunk
Programokhoz kapcsolódó sajtó anyag
Beszámolók
Összekovácsolódunk

Pályázó neve:ZALASZENTBALÁZS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA
Projekt megnevezése:Összekovácsolódunk – térségi közösségfejlesztés
Projekt száma:TOP-5.3.1-16-ZA1-2017-00014
  
  
  
Megítélt összeg:45 200 000 .- HUF
Támogatás aránya:100 %

A projekt célja Zalaszentbalázs és Magyarszerdahely vonatkozásában a helyi közösségek fejlesztése elsősorban települések, településrészek közösségi kezdeményező- és cselekvőképességének fejlesztésével, a közösségi szerepvállalás erősödésével. A projekt kapcsán közösségi települési, illetve településrészi helyi identitást erősítő közösségfejlesztési folyamatok, továbbá infrastrukturális beavatkozások előkészítéséhez kapcsolódóan közösségi részvételre épülő tervezési gyakorlatok alkalmazása, szabadidős, bűnmegelőzési, közbiztonsági és közlekedésbiztonsági programok valósulhatnak meg. A beavatkozások eredményeként fejlődik a közösség tagjainak egymás iránti felelősségtudata, a helyi civil társadalom megerősödése segíti a helyi közösségi konfliktusok megoldását és az önálló cselekvési képességek erősítését, erősödik a civil aktivitás, kialakulnak, illetve megerősödnek a szükséges kompetenciák, az önkéntesség, a helyi identitás, valamint a településhez, településrészekhez, térséghez való kötődés. A beavatkozás következtében a meglévő erőforrások felszínre kerülnek, az együttműködések következtében ezen erőforrások aktivizálódnak és minőségi változást hoznak a település, települési közösségek életében

INFOPONT
8776 Magyarszerdahely, Petőfi út. 1.
8776 Magyarszerdahely, Petőfi út. 4.

A5-kiadvany

Ujsag

Kiadvany B5 A telepules ek közösségi tevékenységeinek történeti feltárása tanulmány_20220919

Magyarszerdahely kalendarium – falukönyv B5 20220922

Zalaszentbalazs kalendarium – falukönyv B5 20220926


Programokhoz kapcsolódó sajtó anyag

Bűnmegelőzés 2022.

Kanizsa Tv:  https://kanizsatv.hu/hirek/11018-edukacioval-a-biztonsagert

Kanizsa Újság: https://kanizsaujsag.hu/hir/202209/bunmegelozesi-programot-tartottak-magyarszerdahelyen

Falunap 2021

Zalai Hírlap: https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2021/07/falunapot-es-kulturalis-talalkozot-rendeztek-magyarszerdahelyen

Kanizsa Újság: https://kanizsaujsag.hu/hir/202107/falunap-volt-magyarszerdahelyen-is

Kanizsa Tv: https://kanizsatv.hu/hirek/8472-vigassag-volt-a-hetvegen-magyarszerdahelyen

2021 gyereknap

Kanizsa Tv: https://kanizsatv.hu/hirek/8176-megtelt-kisgyerekes-csaladokkal-a-magyarszerdahelyi-mesepark-

Kanizsa Újság: https://kanizsaujsag.hu/hir/202106/a-gyerekek-voltak-a-foszerepben

Gyereknap 2022

Kanizsa TV: https://kanizsatv.hu/hirek/10419-gyermeknap-magyarszerdahelyen

Zala Média: https://www.zalamedia.hu/programajanlo/gyereknap-magyarszerdahely-tele-ka-land-mesepark-2022

Zalai Hírlap: https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2021/06/kozosseget-epitenek-magyarszerdahelyen

Kanizsa Újság: https://kanizsaujsag.hu/hir/202206/gyermeknap-magyarszerdahelyen

Túra gyógynövénygyűjtéssel

Zalai Hírlap: https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2022/04/gyogyito-novenyekkel-is-megismerkedhettek-magyarszerdahelyen

2022 falunap

Kanizsa tv: https://kanizsatv.hu/hirek/10677-falunap-magyarszerdahelyen

Kanizsa Újság: https://kanizsaujsag.hu/hir/202207/ezuttal-magyarszerdahely-keszult-szines-programokkal-a-falunapon

https://kanizsaujsag.hu/hir/202107/falunap-volt-magyarszerdahelyen-is?page=1

Zalai Hírlap: https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2022/07/nagy-hangsulyt-fektetnek-a-kozossegepitesre

Közösségi kiállítás tv és újság

Kanizsa Tv: https://kanizsatv.hu/hirek/10503-helytorteneti-kiallitas-magyarszerdahelyen-

Kanizsa Újság: https://kanizsaujsag.hu/hir/202206/evtizedeket-megorokito-fotokiallitas-magyarszerdahelyen

Beszámolók

Sp04500195l23030609070
Sp04500195l23030609110
Sp04500195l23030609140
Sp04500195l23030609180
Sp04500195l23030609181
Sp04500195l23030609230
Sp04500195l23030609250
Sp04500195l23030609270
Sp04500195l23030609280
Sp04500195l23030609300
Sp04500195l23030609380
Sp04500195l23030609450
Sp04500195l23030609480
Sp04500195l23030609490
Sp04500195l23030609500
Sp04500195l23030610000
Sp04500195l23030610040
Sp04500195l23030610060
Sp04500195l23030610100
Sp04500195l23030610120
Sp04500195l23030610130
Sp04500195l23030610150
Sp04500195l23030610180
Sp04500195l23030610190
Sp04500195l23030610210
Sp04500195l23030610230
Sp04500195l23030610280
Sp04500195l23030610290
Sp04500195l23030610320
Sp04500195l23030610330

Megszakítás