Sáringer Gyula
Sáringer Gyula Ede (Magyarszerdahely, 1928. december 2. – Keszthely, 2009. február 17.) Széchenyi-díjas magyar agrármérnök, entomológus, ökológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A kísérletes rovarökológia és a növényvédelmi állattan neves kutatója. A kabócák rendszertana, valamint a balatoni biológiai védekezési rendszer kiépítése területén jelentős eredményeket ért el. 1993 és 1996 között a keszthelyi Pannon Agrártudományi Egyetem rektora. 1998 és 2002 között fideszes országgyűlési képviselő. Fia, Sáringer-Kenyeres Tamás 2010-től a KDNP országgyűlési képviselője.
Életpályája
Gyermekkorát Nagybajomban töltötte, ahol édesapja kántortanítóként dolgozott. A második világháborúban behívták, Németországban harcolt. Itt szovjet fogságba esett, ahonnan sikerült megszöknie. 1947-ben érettségizett a kaposvári Somssich Pál Gimnáziumban, majd megkezdte egyetemi tanulmányait a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Budapesti Osztályán. Itt szerzett mezőgazdasági mérnöki diplomát 1951-ben. Mentora, Manninger Gusztáv Adolf tanársegédnek kívánta felvenni az egyetemre, de a személyzeti osztály nem adott engedélyt a felvételre. Manninger közvetítésével került végül a Növényvédelmi Kutatóintézet állattani osztályára, itt kapott tudományos munkatársi állást. 1956-ban az intézet kezdetben burgonyabogár-kutatásra felépített keszthelyi laboratóriumának tudományos munkatársa lett. 1961-ben kinevezték az azóta bővített kutatási körű laboratórium vezetőjévé. 1964–1965-ban a Toulouse-i Egyetemen tett tanulmányutat. 1966-ban tudományos főmunkatársi, 1969-ben csoportvezetői, 1974-ben tudományos tanácsadói beosztásban dolgozott a Növényvédelmi Kutatóintézetben. A laboratóriumot annak 1977-es megszűnéséig vezette. Ezt követően a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem (KATE) Növényvédelmi Intézeténél kapott tudományos tanácsadói, 1987-ben címzetes egyetemi tanári megbízást. 1990-ben kutatóprofesszor lett (ekkor az egyetem neve már Pannon Agrártudományi Egyetem volt), majd három évvel később egyetemi tanári kinevezést kapott (korábban politikai okok miatt nem kapott egyetemi oktatói beosztást). Ugyanebben az évben az egyetem rektorává választották három évre. 1998-tól ismét kutatóprofesszorként dolgozott egészen 2002-ig, amikor professor emeritusi címet kapott. 1995–1996-ban a Magyar Agrárrektori Kollégium elnöke volt.
1957-ben védte meg a mezőgazdasági tudományok kandidátusi, 1973-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Növényvédelmi Bizottságának, a Veszprémi Akadémiai Bizottságnak (VEAB), később a Gyepgazdálkodási Bizottságnak lett tagja. Előbbinek 1989 és 1996 között elnöke volt. 1990-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben pedig rendes tagjává. 1990 és 2002 között a VEAB alelnökeként, 1993-tól a Környezettudományi Elnöki Bizottság tagjaként is dolgozott. 1979 és 1992 között a Tudományos Minősítő Bizottság tagja, 1995 és 1998 között az Országos Tudományos Kutatási Alap agrártudományi zsűrijének elnöke volt. 1998-ban a Szent István Akadémia is felvette tagjai sorába. Akadémiai tisztségei mellett 1978 és 1984 között a Magyar Rovartani Társaság elnöki tisztét töltötte, ezt követően haláláig a választmány örökös tagja volt. Ezenkívül 1989 és 2000 között a Magyar Agrártudományi Egyesület Növényvédelmi Társaságát vezette. 1993-ban a Brit Ökológiai Társaság tagja lett. Számos tudományos szakfolyóiratban tevékenykedett: Journal of Applied Entomology (Hamburg, 1979–2004), Acta Phytopathologica et Entomologica Hungarica (1986-tól), Georgikon for Agriculture (1997-től).
Tudományos munkája mellett rövid ideig a politikai életben is részt vett: a rendszerváltás idején a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKgP) munkáját segítette. Ezután csak 1998-ban tért vissza a politikába, amikor az országgyűlési képviselők választásán a Fidesz színeiben jelöltette magát. A választáson a párt Zala megyei területi listájáról szerzett mandátumot. A 2002-ig tartó ciklusban az oktatási és tudományos bizottság tagja, valamint a felsőoktatási, tudományos és innovációs albizottság elnöke volt. 2002-ben nem indult újra.
Munkássága
Fő kutatási területe a kísérletes rovarökológia, a növényvédelmi állattan, a kártevő rovarok diapausája (nyugalmi állapota) és a kabócák rendszertana volt.
Tudományos munkásságának jelentős része a keszthelyi laboratóriumhoz kapcsolódott: a rovarok nyugalmi állapota területén modellként választott húsz gazdaságilag fontos kártevő rovarfajt. Az ezeken végzett kísérleteinek eredményeit az 1950-es évek közepétől kezdve publikálta. Világelsőként ismertette több rovarfajnál az állapot kiváltásában szerepet játszó környezeti tényezők, azaz a fotoperiódus, a hőmérséklet, a fény hullámhossza, a generációszám és a táplálék minősége jelentőségét. Kutatásai során sikerült megállapítania, hogy adott rovarfaj egyedfejlődésének melyik szakasza érzékeny a fotoperiódusra, valamint hogy miként befolyásolják ezt a hőmérséklet és egyéb környezeti tényezők. A táplálék minőségével kapcsolatban kimutatta, hogy az általában hatástalan a nyugalmi állapot kialakulásában.
Kísérletes rovarökológiai munkássága mellett a hazai kabócafajok taxonómiai (rendszertani) feldolgozása is jelentős: számos új fajt írt le. 1976-ban a Balatoni Intéző Bizottság felkérte a szúnyogkutatás megszervezésére. A kutatócsoport ezt követően kidolgozta a szúnyogok ellen több évtizede használt biológiai védekezési módszert.
Nevéhez fűződik a keszthelyi egyetem rovartani laboratóriumának megalapítása és felszerelése az 1980-as években. Országgyűlési képviselőként kiállt a minisztériumi ágazati, valamint az akadémiai kutatóintézetek önállósága mellett az egyetemi integrációval szemben. Számos könyv, köztük a nagy jelentőségű Kertészeti kártevők című kézikönyv szerzője vagy társszerzője. Munkáit magyar, angol és német
Gábor Andor
Gábor Andor (Újnéppuszta, 1884. január 20. – Budapest, 1953. január 21.) regényíró, költő, humorista, publicista, dalszövegíró.
Élete
Gábor Andor sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34-15-17.
1884. január 20-án született Újnéppusztán kishivatalnok családba. Már egyetemi évei alatt közölték írásait a Polgár, az Egyenlőség valamint A Hét c. lapok. 1903-ban a Kisfaludy Társaság pályázatára lefordította Frédéric Mistral Mireio c. eposzát, majd a Roland-éneket. Az 1910-es években mint sikeres kabarészerző mutatkozott be. Emellett sikereket ért el vígjátékaival, szatirikus regényeivel és versesköteteivel is. A I. világháború idején (1914–1918) részt vett a polgári antimilitarista mozgalomban. Az 1918. évi polgári demokratikus forradalomban a Nemzeti Tanács mellett dolgozott. Még a proletárdiktatúra kikiáltása előtt kapcsolatba került Kun Bélával. 1919-ben részt vett a proletárforradalomban. Börtönbe került, innen néhány hét múlva szabadult és Bécsbe emigrált, ahol a polgári radikális Bécsi Magyar Újság munkatársa lett s itt a kommunista irányt képviselte. 1925-ben kiutasították Ausztriából. Ekkor Párizsba ment, de innen is kitoloncolták, végül Berlinben telepedett le. 1927-től berlini tudósító. 1929-ben tagja lett a Német Proletárok Szövetsége lap szerkesztő bizottságának. 1933-ban Moszkvába ment, ahol az Új Hang című folyóirat szerkesztője lett 1938-tól. 1945-ben hazatért, s munkatársa lett a Szabad Nép, Új Szó, Szabadság, Világosság című lapoknak. 1950–1953 között főszerkesztője a Lúdas Matyi című szatirikus hetilapnak. Felesége volt Kökény Ilona komika, később Vidor Ferike kabarészínésznő.
SÁRINGER KÁLMÁN
okleveles villamosmérnök
Születési ideje: 1927-ben született Magyarszerdahelyen.
Villamosmérnöki oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen 1950. szeptemberében.
Diploma száma: 62.
1950-től 1955-ig a Transzformátor Gyártó és Javító Vállalat alkalmazásában különleges transzformátorok és hálózati transzformátorok tervezésével foglalkozott. 1955-ben a MEE által szervezett “Gazdaságosabb méretezési mozgalom” pályázaton 2. helyezést ért el.
1955-1961 között a Fémipari és Elektromos Ktsz-nél Magyarországon elsőként tervezett és gyártott “félvezetős hegesztő-egyenirányítót” szelén-egyenirányító elemekkel.
Ezután a VBKM Anód Egyenirányító Gyárban főkonstruktőri beosztásban a germánium, majd szilícium egyenirányító elemekkel különböző félvezető készülékek tervezésével foglalkozott Ez a Gyár lett a hegesztőgépek profilgazdája. Itt született meg legjelentősebb szabadalma transzduktorral vezérelt hegesztőgépekre.
1969 után a Trakis és Viszék Ktsz-eknél dolgozott. 1971-től 1987-ig főmérnöki beosztásban mindenfajta transzformátor tervezésével és gyártásával foglalkozott. Gyártmányaik nagy része tőkés exportra ment A “HETRA” kishegesztő trafó, amely az ő szabadalma alapján készült 30 év óta még mindig gyártódik, legalább 0,5 millió db készült belőle.
1987-től a mai napig tanácsadóként tevékenykedik. Az általa kifejlesztett hegesztő-berendezés profil ma kb. 0.6 milliárd forintértékben gyártódik, 80 %-ban exportra.
Vígh László
Levelező tag: 2004
Rendes tag: 2010
Székfoglaló: Sejtmembránok és a hőmérséklet stresszElhangzott: 2004. 12. 14.
Szakterület: membránbiológia, stresszbiológia, lipidomika
Biológiai Tudományok Osztálya
Foglalkozás: Innovációs főigazgató-helyettes (MTA SZBK), kutatócsoport-vezető, c. egyetemi tanár (SZTE)
Publikációk: Vigh László publikációs listája
Szervezeti tagságok:
Biokémiai és Molekuláris Biológiai Bizottság
MTA Szegedi Területi Bizottsága (alelnök)
Magyar Biokémiai Egyesület (alelnök)
Magyar Növényélettani Társaság
Straub Örökség Alapítvány kuratóriuma (elnök)
Szegedi Tudományegyetem Doktori Tanácsa
American Diabetes Association Professional Section (ADA)
CellStress Society International
European Academy of SciencesintheSection of BiomedicalSciences (Brüsszel)
Díjak:
Straub-emlékérem (1989)
Széchenyi-díj (1998)
Elérhetőségek:
MTA Szegedi Biológiai Központ
Biokémiai Intézet
6726 Szeged, Temesvári krt. 62.
Tel./fax: (62) 432 048
E-mail: vigh@brc.hu
Honlap: http://www.szbk.hu
Személyes adatok
Születési idő: 1950. február 6.
Foglalkozás, beosztás:
biokémikus, kutatóprofesszor
Tudományos fokozatok, címek:
1988 kandidátus
1991 akadémiai doktor
2004 MTA levelező tagja
Munkahelyek és beosztások
1975- a Szegedi Biológiai Központ (SzBK) Biokémiai Intézetének dolgozója
1986- kutatócsoport-vezető
1994-2004 intézetigazgató
2001-2004 az SzBK innovációs főigazgató-helyettese
2004- kutatóprofesszor
2005- a Szegedi Tudomány Egyetem (SzTE) címzetes egyetemi tanára
Tanulmányutak
Groningeni Állami Egyetem, Hareni Biológiai Központ, Hollandia
King’s College, London, Anglia
Párizsi Pierre és Marie Curie Egyetem, Franciaország
Texasi Állami Egyetem, Austin, USA
Nemzeti Biológiai Alapkutatási Központ, Okazaki, Japán
Kaliforniai Egyetem, Santa Cruz (UCSC), USA
Főbb kutatási területek
A sejtmembrán molekuláris szerveződése, dinamikája, fluiditásának és fázisállapotának regulációja, a membránkötött funkciók és a membrán fizikai állapot kapcsolata. A membránok stressztűrésének és hőmérséklet-akklimatizációjának biokémiája, biofizikája, sejtbiológiája és élettana. A stresszfehérjék biokémiája és molekuláris biológiája, molekuláris chaperonok. A stresszfehérjék alkalmazása a gyógyszerkutatásban. A sejtmembránok mint stressz-szenzorok. Lipidomika.
Tagságok, tudományos díjak, egyéb aktivitás:
a Magyar Biokémiai Egyesület, Magyar Növényélettani Társaság elnökségi tagja
a Straub-Örökség Alapítvány kuratóriumi elnöke
a Nemzetközi Sejtstressz Társaság örökös tagja
az Amerikai Diabétesz Társaság tagja
a brüsszeli Európai Tudományos Akadémia tagja
a Szegedi Tudományegyetem Doktori Tanácsának tagja
a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) alelnöke
a Délalföldi Neurobiológiai Tudásközpont Igazgatóságának tagja
hazai és nemzetközi konferenciák szervezője, szervezőbizottsági tagja, rendszeresen meghívott előadója
Széchenyi-díj, 1998
Vígh László, az MTA rendes tagja: Hőmérő sejtmembránok és mindentudó stresszfehérjék
székfoglaló előadás, 2011. február.8.
A környezeti stressz hatása alatt a sejt energiájának döntő hányadát az ún. stresszfehérjék fokozott előállítására mozgósítja. A stresszfehérjék sejtjeink egyik legkonzerváltabb szerkezettel bíró fehérjéi. Molekuláris chaperon tulajdonságaik révén kiemelkedő szerepet játszottak az evolúciós átmenetek kialakulásában ugyanúgy, mint a stressz legkülönbözőbb káros hatásaival szembeni védelemben. A hősokk által aktivált stresszfehérjék lehettek az okai a láz fennmaradásának az evolúciónk során. A magas hőmérséklet által kiváltott stressz érzékelésének “centrális dogmája” szerint a konformációjukat vesztett fehérjék szolgáltatják az elsődleges jelet a stresszfehérjék szintézisének indukciójához. Székfoglaló előadásában Vigh László bemutatta, hogy munkatársaival miképpen alakították egységes rendszerré azt a celluláris hőérzékelési modellt, amely a membránban lokalizált szenzorok jelenlétén alapul. Az elmélet szerint a membránok magasabb hőmérsékleten történő “elfolyósodása”, illetve specifikus, a lipidomika segítségével leírható átrendeződése működtet olyan sejtes hőmérőt, amely beindítja és szabályozza a stresszfehérjék döntő többségét képező hősokkfehérjék szintézisét. Míg a stresszfehérjék szokványos szerepe a károsodott fehérjék „helyretekerése”, Vígh László munkatársaival igazolta, hogy a hidrofób felszínekkel jellemezhető stresszfehérjék némelyike a membránokhoz is képes kötődni, esetenként specifikus lipidhorgonyok segítségével. Membránkötött állapotukban ezek a stresszfehérjék részt vesznek a membránok stabilizálásában és ezáltal a stresszelt sejt integritásának megőrzésében. Vígh László számos kísérleti adattal alátámasztott elmélete szerint ez a kölcsönhatás kétirányú: a stresszfehérjék nem csupán befolyásolhatják a membránok állapotát, de membránasszociációjuk révén fontos szerepet játszhatnak saját expressziójuk szabályozásában is. A stresszfehérjék széleskörű celluláris védőhatásának ismeretében vált kézenfekvővé azok orvostudományi alkalmazása. Vígh László munkatársaival világviszonylatban is elsőként indította el olyan gyógyszerek kifejlesztését, amelyek az aszpirinhez hasonlóan, csak annál sokkal hatékonyabban és célzottabban segítik a stresszfehérjék aktivációját, lehetővé téve fontos civilizációs betegségek (például a cukorbetegség vagy az Alzheimer kór) gyógyítását.
1950-ben, Magyarszerdahelyen született. 1991 óta a biológiai tudományok doktora. 1994-től 2004-ig az SzBK Biokémiai Intézetének igazgatója. Több hazai és nemzetközi tudományos társaság tagja. A Straub Örökség Alapítvány kuratóriumának elnöke. 1998-ban membránkutatásaiért Széchenyi-díjjal tüntetik ki. Fő kutatási területe a sejtmembránok és a stressz kapcsolata.
Mi volt a döntő mozzanat életében, amely erre a pályára vitte?
A nagykanizsai Landler Jenő Gimnáziumban Németh János tanár úr szerettette meg velem a kémiát és a biológiát. A JATE vegyész szakos hallgatójaként történt azonban az az életre szóló “szerencsés pillanat”, amikor tudományos diákkörösnek jelentkeztem Farkas Tibornál az akkor még vadonatúj Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézetében. Farkas Tibor egyszerűsége, természetes humora, embersége és szakmai tudása mély benyomást tett rám. Nemkülönben volt meglepő és üdítő a Straub Brunó vezette Biokémiai Intézet szabad szelleme, egyáltalán az általam korábban soha meg nem tapasztalt kutatói létforma izgalma és romantikája. Hadd jegyzem meg, hogy a fiatal SZBK-nak erre a hőskorára minden pályatársam ugyanazzal a lelkesedéssel és nosztalgiával emlékezik. Farkas Tibor, akit feltétlenül a mesteremnek tekintek, a hidegtűrés és a sejtmembránok lipidösszetételének, fizikai állapotának kapcsolatát vizsgálta, és ebbe a munkába állított be engem is. Az eredményeinkből egy országos diákköri versenyen első helyezést értem el. Talán ennek is köszönhetően az SzBK Biokémiai Intézetének tudományos ösztöndíjas gyakornoka lehettem. Így indult a kutatói pályám.
Magányos kutató, vagy inkább csapatjátékos?
Azt hiszem, eleve a csapatjátékra predesztinált alkat vagyok. A teammunka már a hetvenes évek végén elkezdődött, amikor biofizikus és sejtbiológus kollégáimmal kitaláltuk, hogyan lehet élő növényi protoplasztok plazmamembránjaiban fluiditást mérni az ún. ESR technikával. A csapatjáték egy új minőséget jelentett, amikor a KLTE Fizikai-Kémiai Tanszékével és mindenekelőtt Joó Ferenc barátommal, illetve később a londoni Kings College-ból Peter Quinnel kollaborációban növényi, alga- és emlőssejtek esetében egyaránt hatékony módszert vezettünk be a membránlipidek vízoldékony hidrogénező katalizátorokkal történő in vivo, in situ telítésére. A csapatmunka Párizsban Paul Mazliakkal, illetve a texasi Austinból Guy Thompson csoportjával folytatodott. A nagy hatékonyságú – és ami még fontosabb volt, “biokompatibilis” katalizátort később a Molecular Probes forgalmazta. Olyan felismeréseink, mint például a membránok hőstabilitásának lipidtelítés-függése kb. másfél évtizeddel előzték meg a géntechnikai eljárásokkal kapott különböző zsírsavmutánsok felhasználásán alapuló és azonos vagy hasonló célú kutatásokat. A membrán-hidrogénezés iránt érdeklődők köre később messze túllépte saját szűkebb tématerületünket. Eljárásunk alkalmazásával lehetőség nyílt a zsírsavösszetétel, a fluiditás, a fázisállapot és a legkülönbözőbb membránfunkciók (sejtfelszíni antigének expressziójától a citokin receptorok működéséig) szerteágazó kapcsolatának vizsgálatára.
Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül?
Tulajdonképpen az igazi örömöt jelentő felfedezést is a katalitikus membrán-hidrogénezés gondolata alapozta meg. Számos esetben figyelhettük meg ugyanis, hogy sejtjeink az alacsony hőmérséklet okozta stresszel analóg módon “válaszolnak” a membránjaik keményítésére. Ám amíg a membránok lipidösszetételének, fizikai állapotának módosítását célzó genetikai beavatkozásokat a homeoviszkózus adaptációs elv alapján modellsejtjeink részben vagy teljesen kompenzálták, az in situ, legfeljebb néhány percig tartó hidrogénezési reakciók effajta hatástalanítására nem kerülhetett sor. Cianobaktériumok katalitikus hidrogénezésével a hidegstressz membrán rigidizáló hatását utánozva, ám azt kizárólag a plazmamembránra korlátozva jutottunk el előbb a plazmamembrán hidegkárosodásban játszott elsődleges szerepének bizonyításához, majd később a “membránszenzor” elv felismeréséhez. Ennek az a lényege, hogy a membránok lipidmátrixának finom és diszkrét hőmérsékletfüggő változásai képesek a termostressznek kitett sejtek molekuláris hőmérőjének szerepét betölteni. A membrán termométer gondolat igaznak bizonyult a legkülönbözőbb, hőstressznek kitett szervezetekben is. Igazoltuk, hogy a membránok lipidfázisának egészen finom változásai áthangolják a sejtek stresszválaszadási küszöbhőmérsékleteit. Ahogy arra egy Nature News and Views elemzés is rámutatott, felismerésünk jelentősége nem csupán elméleti szempontból lehet érdekes. Létezhetnek ugyanis olyan speciális, nem toxikus membránperturber kismolekulák, amelyek akár hőstressz nélkül kiválthatják az ősi sejtvédő szereppel bíró hősokkfehérjék (molekuláris chaperonok) génexpressziójának elindítását. A molekuláris chaperon fehérjék képződésének zavarai számos betegség kóroki hátterében megtalálhatók. Hogy ez nem csupán feltevés, azt jól bizonyítja, hogy mindezt egy gyógyszerjelölt molekulacsaládról a közelmúltban valóban sikerült igazolnunk.
Balla Lőrinc
“Én, aki Magyarszerdahelyen születtem, tisztességes parasztemberek voltak a szüleim, többszáz évre visszavezethető származásom, hogy – e vidékről való vagyok. Ez nekem fontos, fontos mert úgy érzem, hogy biztos pont volt, – van. Most mégis furcsa, hogy – e kijelentésben oly szilárd vagyok. Nem a származásomat illetően, hanem a biztos pont tekintetében. Pedig azt hiszem, nem kellene kételkednem, mert gyermekkoromban – e szűk határon kívül nem ismertem más vidéket.”
(Részlet Balla Lőrinc:Magyarszerdahely : Szülőföld, történet és vallomás című művéből.)
Őry Károly
Az elemi iskolát Csapiban, Pölöskefőn, Gyótapusztán, Bocskán és Magyarszerdahelyen végezte. Az asztalosmesterséget Szepetneken tanulta ki. 1915-ben belépett a famunkás szakszervezetbe, 1921 elején Bécsbe ment. 1923-ban érkezett haza, és bekapcsolódott a KMP újjászervezésébe. 1925 augusztusában részt vett Bécsben a KMP első kongresszusán, ahol tagja lett a Központi Bizottságnak és a magyarországi ügyek irányítására szervezett háromtagú titkárságnak is. 1925. szeptember 22-én letartóztatták. 1929 karácsonyán szabadult súlyos betegen. A börtönben szerzett betegsége kiújult, ami végül is halálát okozta.
Gyutai István
Pályáját Zalaszentbalázson szaktanítóként kezdte, ugyanott lett segédjegyző, majd 1923-43 között Magyarszerdahelyen volt körjegyző. Versei és elbeszélései sokféle lapban, számos antológiában megjelentek, több dalszövegét is megzenésítették. Magyarszerdahelyi néprajzi gyűjtésének egy részét a Göcseji Helikon 3. száma közölte 1971-ben (85-107. p.).